Lökést kaptunk Prágában

Dlubal viszont eladói tréning

A K-ép Stúdió már régóta foglakozik a Dlubal végeselem rendszerrel, de még sosem vettünk részt forgalmazói találkozókon. Ezért a rendezvény legfontosabb célja, hogy a kapcsolataink sokkal személyesebbé váljanak. Hogy ez biztosan sikerüljön, a jó prágai sört is segítségül hívtuk.

támogatás a legfontosabb

 

Amiért kimentünk

Természetesen nemcsak az agysejtek cserélődtek, hanem dolgoztunk is. Sok-sok információt osztottak meg velünk, amelyeket majd több blog bejegyzésben szeretnénk kifejteni.  De amiért kimentünk, hogy egy teljesen új szinten tudjuk a Dlubal végeselemes programot képviselni Magyarországon. Ez a következőket jelenti:

  • Ezentúl tudunk mi is bemutatót tartani, első körös támogatást adni a hazai felhasználóknak. Ennek technikai és szakmai feltételei nyár során létrejönnek, megfelelő szinten megtanuljuk a rendszert.
  • Elkészül az Eurocode nemzeti kiegészítése, felülvizsgáljuk az eredmény riport magyarosítását, hogy ne legyen semmilyen akadálya a hazai felhasználásnak.
  • Megismertük azokat az előnyöket, amelyek miatt érdemes a Dlubal-t választani egy tartószerkezet tervezőnek. Vannak olyan szolgáltatások, tudások a programban, amelyek más szilárdsági elemzéssel foglalkozó mérnökök számára is izgalmas lehet, például csőkapcsolat elemezés.
  • Más viszonteladókkal történt információ csere alapján megismertük a siker receptjét, amit a következő hónapokban fel kívánnunk használni. Különösen fontos volt a francia és Benelux tapasztalat.

Dlubal reseller meeting csoport kép

A vendéglátókkal sikerült egy olyan programot felvázolni az előbbiek alapján, amely mentén a következő hónapokban a K-ép Stúdió olyan termék/szolgáltatás csomagot vihet a piacra, ami minden tervező hatékonyságát növelheti, kockázatát csökkentheti.

Nemcsak hallgatunk

Lehetőség volt saját cégünk bemutatására, saját tapasztalataink megosztására. Az előadást Prezi-ben csináltam, így ti is megnézhetitek.

Kuczogi László előadása  a Dlubal reseller meetingen

Az előadásom meglepő aktivitást váltott ki, elsősorban a Cadmatic terjesztése során szerzett tapasztalatokra kérdeztek rá, de az előadást követő kötetlen beszélgetésekben is nem győztem válaszolni a különböző kollégák kérdésre.

Amit mindenkinek érdemes megjegyeznie

Az interoperatibilitást, ezenbelül is a BIM formátum nagyon fontos. Ezt tökéletese kezeli a rendszer, de ahogy várható változás, arra is felkészültek.

A nukleáris iparban kvázi standarddá váltak. Partnerséget várnak több országban elinduló fejlesztéseknél, így hazánkban is.

A speciális anyagoknál, mint üveg, alumínium és fa szinte megkerülhetetlenek. Ezen a területeken nem nagyon létezik olyan megoldás, amely kisebb kompromisszumok árán is használható.

Szabványoknak való megfelelés, az ebből adódó használati előnyök kihasználására eddig is nagy energiát fordítottak. Ma leggyorsabban, legszéleskörűbben a Dlubal-ba kerülnek be a szabványok változásai.

További információk a rendszerről, próba verzió letöltése >>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük