Beszámoló a GstarCAD disztributor meetingről

2016 május 16 és 18-a között rendezték meg a GstarCAD Stratégiai Szimpóziumot, amely egyben a nemzetközi viszonteladói hálózat találkozója volt. A rendezvényen, amelyet a kínai Szucsouban rendeztek,  minden kontinens képviseltette magát, de talán nem meglepő módon Ázsiából és Európából voltak a legtöbben.

IMG_0344

Program

Az ilyen rendezvények programját 2 részre lehet bontani, a hivatalos, amikor az adott témáról, tehát a GstarCAD-ről beszélünk, és nem hivatalos, amikor igazából tudunk egymással beszélni egy tea mellett, vagy sétálva az ősi császári kertben. Utóbbira visszatérek a bejegyzés végén, itt most pár szót a hivatalos részről.

A rendezvény kezdete egy nagy nyilvános szeminárium volt, ahol disztribútorokon túl a kiemelt kínai felhasználók is részt vettek. Itt ismertették a jövő legfontosabb céljait, megismerhettük a GstarCAD stratégiáját. Egy stratégia célt kiemelnék: 5 millió felhasználót szeretnének 2020-ra (Értik??? 5 millió).

A nyilvános szimpóziumot követően a nemzetközi képviselők folytatták a munkát, ahol az alábbi témákban egy-egy előadást hallhattunk, majd megvitathattuk azokat:

  • GstarCAD tervező program fejlesztése
  • GstarCAD Mechanical szoftver előnyei lehetőségei
  • Egységes FastView és lehetőségek az üzleti modell fejlesztésére
  • Az új GstarCAD Architecture (építész tervező program)
  • Kiegészítő fejlesztések

Nem szólnék itt mindenről, későbbi bejegyzésekben vesszük majd elő azokat.

GstarCAD 2017

Ízelítőt kaptunk a 2017-es verzió újdonságairól. Sok- sok újdonság lesz, három ismérv szerint csoportosíthatók.

  1. Alapmag fejlesztése
  2. Felhasználói élmény növelése
  3. Új funkciók

Az első területén talán legfontosabb változás, hogy még gyorsabb lesz. Aki tesztelték, azok tudják, hogy eddig is gyorsabb volt, mint az AutoCAD, de ezen még javítottak. Van olyan típusú rajz, amit 30-szor gyorsabban olvas be az új verzió.

gs2017

Új funkciók közül rajz az összehasonlítást és a szimmetrikus rajzolás funkciókat emelném ki. A felhasználói élmény területén pedig a Síknézet (flatshot) és az átlátszóság funkciókat említeném meg.

GstarCAD Architectural

Már létezik, de Magyarországon még nem jelentettük meg a GstarCAD Architecture szoftvert. Ennek a premierje volt Kínában. A program elsősorban az AutoCAD alapú építészeti tervező programok konkurenciája kíván lenni, koncepciója alkalmassá teszi, hogy más, drágább, teljesen 3D-s rendszerek versenytársa legyen.

Fő koncepciója, hogy 2D alaprajzokon dolgozok, de olyan objektumokat hozok létre, amelyek alkalmasak a 3D-s modell felépítésre. Ha elkészültek a 2D-s alaprajzok, akkor a szintekből összeállítható a 3D-s modell, automatikusan elkészülhet a metszet, nézeti rajz.

gsa

Azt gondolom ez a folyamat a legjobban követi le az építészek gondolkodását, ezért Magyarországon is sikerre pályázhat a termék.  De van pár olyan funkció, megoldás, amit kiemelnénk:

  • Méretarány érzékenység: Ha beállítjuk a méretarányt, akkor a szoftver automatikusan a méretaránynak megfelelő módon jelöli az objektumot. Tehát pl. a fal 1:50 sraffozva lesz, 1:100 két (vagy több) vonal
  • Intelligens fal: Talán ez nem is olyan nagy újdonság, de tudja kezelni azokat tulajdonságokat, amelyet egy intelligens faltól elvárunk, így ajtó, ablak integrált elhelyezése, jelölések, fal-fal kapcsolat, fal-födém kapcsolat.
  • Automatikus méretezés, amely számos kis rész méretezést jelent, amelyet később részletesen megismerhetnek a felhasználók.
  • Intelligens részletrajzok, szimbólumok.

Jelenleg folyik a szoftver tesztelése és azon hiányok összegzése, amely megakadályozza a hazai bevezetést. Várhatóan a következő verzió már alkalmas lesz a hazai forgalmazásra, és akkor mindenki hozzájuthat a GstarCAD Architecture programhoz.

Nyitottunk egy blog oldalt az epitesz-tervezo-program.hu oldalon, ahol folyamatosan megtalálhatók lesznek a friss információk. Az ára lesz a legjobb, de ez legyen a meglepetés.

GstarCAD Mechanical

A találkozón a GstarCAD Mechanical szoftverről hallgattunk előadást, amelynek első részében bemutatták a termék piacát. Egy ábrát hadd emeljek ki, ahol a világ vezető gépészeti tervező rendszereit mutatták be.

gsmech

Az előadás második felében a szoftver szolgáltatásait ismertették, amelyet egy korábbi bejegyzésünkben már megmutattunk és további információkat találtok weboldalunkon is.

Kiemelték, hogy a termék:

  • Szabvány alapú
  • Testreszabható
  • Hatékony
  • Integrált
  • Kompatibilis

Az előadás végén esettanulmányokat ismertettek, amelyeket később részletezünk.

Jövő

A konferencia végén ismertették a jövővel kapcsolatos elképzeléseiket. Nem vagyok feljogosítva, hogy ezeket részletezzük, csak néhány gondolat:

  • Legnagyobb konkurens problémáját kihasználva, a hagyományos piacaikon vezetők akarnak lenni a 2D-s tervezés területén. A további piacokon, mint pl. Magyarország, pedig meghatározó szereplők (1-3 hely).
  • Mobil megoldások fontos szerepet kapnak a jövőben. Ezzel együtt ez üzleti modell is változik.
  • Még gyorsabb, még jobb terméket akarnak mint a nagy testvér, ezért folyamatosan fejlesztenek, nemcsak a nagy testvér újdonságait nézik.

gs2018

És ami azontúl volt

Sok helyen jártam a világon, de ennyi gondoskodást talán nem kaptunk, szinte már terhes volt az a figyelem, amivel házigazdáink elláttak minket. Előadásról étkezésre, étkezésről előadásra jártunk.  Ha csak rövid összegzés kellene, akkor a testsúlyom lehetne a legjobb mutató, hiszen jó pár kilogrammal gazdagodtam, pedig egy idő után már próbáltam figyelni.

20160515_181731

Ettem különböző zöldségeket, halakat, tenger gyümölcseit és különböző húsokat. Voltak jók, voltak kevésbé jók, de egy biztos, felét sem tudtuk megenni, amivel kínáltak. Egy ételt hadd emeljek ki, ez a lótusz gyökere, amelyet rizzsel töltve tálaltak. Nagyon finom volt, pedig el sem tudtam volna képzelni régebben.

Utolsó nap ellátogattunk a Szucsou központjába, végigsétáltunk az óvároson és megnéztük a 4 nagy császári kert egyikét, amely UNESCO örökségvédelem alatt áll.

20160518_165912